Nagy könnyebbséget jelentenek a forgalomtechnika eszközök a parkolók kiépítése során

Legyen szó akár egy kisebb üzlet előtt kialakított pár férőhelyes megoldásról, vagy egy nagyobb volumenű, akár több tucat autó számára is elegendő helyet biztosító parkolóról, a kivitelezés során a biztonság az elsődleges cél. Ennek megfelelően számtalan tényezőre kell kiemelten nagy hangsúlyt fektetni, már a tervezés első pillanatától kezdve. A megfelelő oldaltávolság az ajtónyitásból eredő balesetek elkerülése miatt kardinális, ám ugyanennyire lényeges a gépjármű orrának pozíciója is.

Az ebből adódó káresemények a forgalomtechnika bizonyos eszközeivel előzhetők meg. A Salamander gépkocsi stop fizikai akadályként óv a ráhajtástól, emellett a fényvisszaverő csíkoknak köszönhetően mind nappali fényben, mind pedig sötétben nagyon jól érzékelhető. A leggyakoribb felhasználási esetekben ugyanakkor a forgalomtechnika megoldásaival szemben az elsődleges elvárás a strapabíróság. Nincs ez másképp itt sem, szerencsére a gépkocsi stop tervezése során különösen nagy hangsúlyt fektettek az időtállóságra. Az erős fizikai behatások mellett anyaga az UV-sugárzásnak is ellenáll, ráadásul a hőmérsékleti viszonyoktól függetlenül alkalmazható. Rögzítése dübelekkel egyszerűen kivitelezhető.

A parkolóhelyek kialakítása mellett ugyanakkor a közlekedésbiztonságra is kellő fókuszt kell helyezni. A forgalomtechnika eszközeinek segítségével szerencsére könnyedén felhívhatjuk a figyelmet az útszakaszon található veszélyes pontokra. Erre a célra a terelő elemek és kúpok, illetve a különféle fényvisszaverők és lámpák is kitűnően alkalmazhatók. Bizonyos esetekben a figyelmeztetések kevésnek bizonyulhatnak, ilyenkor fizikai lassítókkal érhetjük el a kívánt eredményt. A forgalomtechnika egyik sokszor alkalmazott kiegészítője a fekvőrendőr, ami a kábelcsatornák mellett beépített prizmákkal is rendelkezik.