A leggyakoribb hibák a gél lakk használat során – Te ezeket ne kövesd el!

Az otthoni szépségápolás megszokott dolog. Nagyon sokan döntenek úgy, hogy nem fordulnak szakemberhez, hanem megtanulják az adott folyamatot és saját maguknak intézik. Elvégre, ha hajat festünk otthon, akkor miért ne csinálhatnánk meg a körmeinket is gél lakk segítségével? Pár dologra viszont nem árt ügyelni, mert elképzelhető, hogy nem olyan lesz a végeredmény, ahogy elképzelted.

Gél lakk használata során vannak bizonyos hibák, amelyeket főleg a kezdők hajlamosak elkövetni. Egy kis odafigyeléssel és előzetes tájékozódással ki lehet javítani ezeket a hibákat. Az egyik hiba, melyet el lehet követni, ha a körömlakkot nem megfelelően tároljuk és emiatt az kiszárad. A gyártók nem hiába emelik ki, hogy a terméket száraz, hűvös helyen kell tárolni. Semmi esetre sem szabad kitenni az erős napsütésnek vagy a komolyabb hőmérsékletváltozásoknak. A másik nagy hiba, ha a köröm előkészítését, illetve a fertőtlenítést félvállról vesszük, mivel így különféle bőr- vagy körömbetegségek megjelenését kockáztatjuk. A manikűr kizárólag abban az esetben lesz igazán szép, ha az előkészítés minden lépését alaposan betartjuk és nem próbáljuk megúszni.

A gél lakk felvitele során sok kezdő esik abba a hibába, hogy túl vékony vagy túl vastag rétegben viszi fel a lakkot, mely így nem tud rendesen tartani és nagyon könnyen megrepedhet. Szintén hasonló hiba, ha túl sok rétegben visszük fel a lakkot. A legjobb, ha három-négy rétegben alkalmazzuk vékonyan. A rétegek felvitele között nagyon fontos ügyelni arra, hogy legyen idő a száradásra. Mielőtt felvinnénk egy újabb réteget, ellenőrizzük, hogy az előző megszáradt-e. Amire még mindenképp ügyelni kell, hogy ha több cég termékeit használod, akkor lényeges, hogy azok kompatibilisek legyenek egymással. Ezt nagyon gyakran elsősorban tapasztalás útján tudod megtapasztalni.