Suzuki alkatrészek elérhető árakon gyors szállítással!

A Suzuki Magyarország egyik legnépszerűbb márkája. Mindamellett nem kell messzire menni, ha Suzuki alkatrész gyárat keresünk, hiszen hazánkban Esztergomban található a márka európai alkatrész és autógyára. Ha Suzuki alkatrészt vásárol, akkor nagy valószínűséggel Esztergomban készült terméket fog kézhez kapni.

Suzuki alkatrész vásárlása esetén szinte biztosan hazánkban készült terméket fog kapni. Az európai Suzuki termékek jelentős hányada itt készül. A márka alapvetően japán, azonban ma már az egész világon megtalálhatók alkatrészei, gépjárművei és gyárai. A Suzuki története nem az előző évszázadra, hanem még korábbra nyúlik vissza, ugyanis az alapító Michio Suzuki, aki egyben a vállalat névadója is, 1887-ben szülővárosában, a Tokiótól száz kilométerre lévő Hamamatsuban alapította meg cégét. A Suzukinak eleinte köze nem volt az autógyártáshoz, hiszen kezdetben szövőszék gyártással foglalkoztak. Az autógyártás, illetve az alkatrész gyártás beindulására egészen1920-ig kellett várni. Viszont komoly problémát jelentett, hogy a japán ipar meglehetősen elmaradt a nyugati világhoz képest több téren is, így az autó megtervezése, valamint sorozatgyártása komoly technológiai kihívást jelentett.

Az idős Suzuki, a probléma áthidalására úgy döntött, hogy Angliából hozat egy Austin gépjárművet és mérnökeivel darabokra szedetti, majd saját ötletei, tervei alapján építtet egy saját autót. Az álmot azonban beárnyékolta a közeledő világháború, így a gépjármű gyártás helyett lőszer gyártásba kezdtek. Az első négyütemű kerékpár 1954-ben készült el, egy évre pedig az első autót. Ha Önnek is Suzuki alkatrészre van szüksége, akkor azt javasoljuk, hogy látogasson el az alkatreszek.hu webáruházba, ahol bővebb információt talál a termékekről!

Vélemény, hozzászólás?