Épületek homlokzatánál a T-profil alkalmazása elengedhetetlen

Egy épület tervezésénél nagy sok tényező együttes vizsgálatára van szükség. Komoly dilemmát okozhat ugyanis a talajvíz okozta folyamatos nedvesség, vagy épp a telek elhelyezkedése is. Ezzel együtt nem szabad megfeledkezni azokról a külső behatásokról sem, amik ugyan előre nem számíthatók ki precízen, viszont állandó kockázatot jelentenek. Ilyen például az időjárás, ami ellen megfelelő homlokzattal lehet védekezni.

Az ide felkerülő zsaluzat összeillesztésénél a T-profil alkalmazása pedig hatalmas könnyebbséget jelent, főleg egy nagyobb volumenű kivitelezés kapcsán. A héjtoldásra alumínium-, illetve acéllemezek használata a javallott, ez a megoldás ugyanis rendkívül strapabíró és emellett egyszerűen alkalmazható. A T-profil vágásakor és alakításakor azonban rendkívül körültekintően kell eljárni. Egyfelől kardinális kérdést jelent a szál görbülete, illetve torzulása. Ennél a tűréshatár általában 1 milliméter, efölött már illesztési problémák léphetnek fel. Ugyancsak nagy gondot jelenthet, ha a vágásnál a sorja nincs megfelelően eldolgozva.

Ez főképp alacsonyabb minőségű T-profil kapcsán fordulhat elő gyakran. Ezért aztán, mint ahogy a többi alapanyag esetében, úgy itt is kiemelten fontos, hogy csak megbízható beszállítótól vásároljunk. A T-profil választék ma már igen szélesnek tekinthető, így ha nem vagyunk tökéletesen biztosak abban, melyik változat az ideális az általunk választott felhasználási módhoz, akkor feltétlenül kérjük ki szakember tanácsait. Az utólagos javítás ugyanis hatalmas kellemetlenségeket okozhat, főképp ha már telepített zsaluzat vonatkozásában derül fény arra, hogy nem a megfelelő módon zajlott az anyagok közti kiegyenlítés, illetve az összeillesztés. Így a legfontosabb, hogy az előkészületekre minden esetben helyezzünk kiemelten nagy hangsúlyt.