A védőprofil használata életet menthet

Egy munkahelyi baleset elkerülése néha csak a szerencsén múlik, ám a legtöbb esetben kellő elővigyázatossággal elkerülhetők a súlyos kimenetellel járó tragédiák. Különösképp nagy odafigyeléssel kell eljárni olyan területek esetében, amik fokozott rizikóval bírnak. Jellemzően ilyen például az építőipar, ahol arányaiban a legtöbb komoly sérüléssel járó munkahelyi baleset történik hazánkban.

Ezért aztán az olyan védőeszközök használata, mint amilyen a védőprofil is, elengedhetetlenek. Az építési területen ugyanis a legnagyobb veszélyt a különféle alapanyagok és a magasban történő munkavégzés mellett a kiálló, hegyes tárgyak okozta sérülések jelentik. Nagyobb kivitelezések kapcsán szinte minden esetben betonacéllal dolgoznak, a vízszintesen, illetve függőlegesen kiálló végek pedig életveszélyes fenyegetést jelenthetnek. Emiatt aztán a védőprofil megléte kulcsfontosságú kérdés, tudniillik nem csak jól láthatóvá teszik a kérdéses részeket, hanem fizikailag is megakadályozzák a súlyos sérüléseket.

Egy-egy acélvég esetében természetesen védőkupakkal is elérhető a kívánt eredmény, ugyanakkor a védőprofil több szempontból is előnyösebb választásnak tekinthető. Egyfelől így jóval gyorsabban letakarható nagyobb mennyiségű kiálló vég is, másrészt rázuhanáskor hatékonyabb tompítást tesz lehetővé a felülete. Kialakításának köszönhetően ezek a kiegészítők rendkívül egyszerűen telepíthetők, hiszen a csatlakozó vasszerelésre a védőprofil a betétnek hála ráfeszül. Így pedig egyetlen mozdulattal felhelyezhető és levehető. Masszív szerkezet lévén jól ellenáll a külső behatásokkal szemben és az időjárás viszontagságai sem jelentenek különösebb kihívást. Ez egyben azt is jelenti, miszerint egy minőségi védőprofil számtalan alkalommal újra felhasználható, azaz roppant költséghatékony megoldásnak tekinthető.