Gyermek bőrgyógyászat csecsemőknél és kisgyerekeknél

A gyermekek bőre sok szempontból különbözik a felnőttekétől, így általában más fajta problémákkal jelentkeznek esetükben. Ezáltal a gyermekek bőrproblémáival, betegségükkel, valamint kezelésével a gyermek bőrgyógyászat foglalkozik.

Gyermek bőrgyógyászat a legkisebbeknek a csecsemőktől kezdve a nagyobb gyerekekig. A babák az első egy – két hónapban védve vannak az anyai hormonok hatásának köszönhetően. Tudni kell azonban, hogy a csecsemők faggyúmirigyeinek működése és zsírszövete még éretlen, emiatt az ő bőrük sokkal sérülékenyebb és hajlamosabb a szárazságra. A védelmet nyújtó bőrflóra ebben a korban még nem alakult ki, így a csecsemő fogékonyabb a kórokozókkal szemben, emiatt a kicsik bőre igényli az odafigyelést, a megfelelő ápolást. A baba érzékeny bőre elsősorban a pelenka használat következtében gyakran kipirosodik, felázik, vagy akár felmaródik. Ennek elkerülésére enyhe szárító – fertőtlenítő krémek használata ajánlott a pelenka alatti területen.

A csecsemők és kisgyermekek körében a leggyakrabban előforduló betegség az úgy nevezett atópiás dermatitisz vagy ismertebb nevén a gyermekkori ekcéma. Kialakulásának hátterében akár családi hajlam is állhat. Ilyenkor a bőrben kisebb a zsír mennyisége, ennek következtében nem tudja a vizet megkötni és száraz vagy akár piros foltok is megjelenhetnek a gyermek törzsén vagy az arcán. Szerencsére ma már kiváló krémek és fürdetők állnak rendelkezésre, melyek segítenek visszaadni a bőr megfelelő hidratáltságát. Előfordulhat, hogy allergia áll a háttérben, így érdemes vérvizsgálat segítségével kideríteni. Kisgyermekek esetében gyakoribbak a bőrfertőzések, így, ha ennek bármi jelét tapasztalná, rögtön forduljon orvoshoz.

Vélemény, hozzászólás?